2013. december 6., péntek

Az idő relativitása...

Megnéztem az utolsó bejegyzésem dátumát. Annyi idő alatt egy csecsemőből totyogó lesz...de egy felnőttel vajon mi történik annyi idő alatt? Attól függ. Valakivel az égvilágon semmi. Valaki mással annyi minden, hogy megélni sem kevés, nehogy még megírni. Azthiszem egytől tízes skálán megközelítem kilencegyészkilences értéket. 

Nem felejtettem el ezt a helyet. Ugyan. Itt tanultam meg járni a virtuális világban. Sosem felejtem el, hogy hányszor olvastam újra meg újra az első pár virtuális sort, mielőtt megnyomtam a közzététel gombot. 

Bevallom, egyre inkább hiányzik ez a hely. Kötetlen beszélgetések, virtuális kirándulások...

Ami azóta történt nagyon hosszú. Lehet, hogy elmesélek. Apránként. 


2012. április 24., kedd

Kerestem egy helyet. Egy olyan helyet, ahol egy fél órát teljesen egyedül lehetek. És mit csináltam? Számítógép elé ültem! Ennél sűrűbben lakott helyet keresve nem találnék...


Van egy különös készséghiányom - nem tudok egyedül lenni. Egyszerűen nem megy. Talán az áll a háttérben, hogy amikor megszülettem egy egész orvoshallgató osztály figyelte az eseményeket. Azt nem tudom, hogy nekem szurkoltak, vagy annak, hogy minél tovább maradhassanak a szülőszobában és ne kelljen vissza menniük az órákra. A lényeg, hogy velem voltak. Azthiszem hozzájuk szoktam. Ők elmentek, én még mindig a társaságukat keresem.

Ez mind, persze, spekuláció...ha egyszer sok időm lesz, pszichoanalitikus regényíró leszek. Meg kortárs táncos. És hegedülni is megtanulok, hogy lett néptáncokat tudjam kísérni. De csak a felét, a többit táncolni fogom, feltéve, ha valaki felkér. Hogy ne legyen ciki, ha még sem kérnek fel, úgy teszem, mintha végig készülnék hegedülni. 

Szóval fél órát egyedül akartam lenni. Még senki sem kérte fel. Valószínűleg azért, mert nem tudok hegedülni. Regényíráshoz még nem vagyok elég türelmes. Hivatalos verzió: időhiány. Hacsak egy új műfajt nem hozok létre: patchwork regény. Féloldalas írások hátul összefércelve.

Apropó időhiány...ebből lehetne szociális témát csinálni. Például időgyűjtést rendezni a rászorulóknak. Ha minden ráérős embertárs beleadna 1-2 percet akár a hétvégét ki lehetne tolni plusz egy nappal. Mit szóltok?
...tudom, letelt a fél óra...mosatlan, rumli, befejezni...nem lehetne időkölcsönt felvenni? Csak még egy félórányi?


2012. március 28., szerda

Szivatyúkok és egyéb tavaszi nyalánkságok

Juniorom elmélyülten lapozza valamelyik barkácsáruház katalógusát. Elég nagy a postaládánk, minden belefér...Nézd, szivatyúkok! Még szivatyúkok! Mekkora szerencséje van, hogy a szülei tizensokéves gyakorlattal rendelkeznek a kreatív nyelvhasználat területén! Bezzeg az anyját, aki még annak idején sem volt néma, anno még a leendő férje sem értette.

Most, hogy közeledik a Húsvét, még aktuális is a téma, ugyanis épp a tavaszi napforduló (avagy pogány Húsvét) hagyományokat magyaráztam. "Húsvétkor hintázni kell, hogy nyáron ne harapjanak a szőnyegek"- mondtam teljes komolysággal, és oly magabiztosan, mintha készen állnék a világ összes néprajzkutató előtt levizsgázni a lett népszokásokból. Erre az egyszemélyes hallgatóságom enyhe meglepetéssel az arcán, mégis kellő tapintatossággal, próbált kérdések segítségével kideríteni a kissé zavaros kép valóságtartalmát.


- Bzzzzzz, kicsi, repülő szőnyeg, bzzzzz, nyáron sok van és harap....magyaráztam.
- Légy?
- Nééém. Szőnyeg!

Valahogy így nézhetett ki az akkori eszmecsere...szúnyogok és szőnyegek, kalauzok és kalózok egyre csak szaporodtak. Azthiszem nem hintáztam eleget. Vagy túl sokat hintáztam? 

...felmegyek megnézem, hogy mit csinál a szivatyúkok feltalálója. Szép napot!

2012. március 21., szerda

Sikító kobrapóz

Hogy mióta a jóga irányba fordult a tekintetem? Úgy másfél hete. Egyébként korábban is érdekelt, de csak elméletileg, addig, amíg képes könyvekben nézhettem. Azt a fajtát szerettem, amit nem nekem kellett gyakorolni...egészen mostanáig. A napokban, úgy naponta néhányszor, volt szerencsém asszisztálni a háztáji jógimnak. Gondolom újabb fejlődési szakasz vegyes testi és szellemi fejlődési csomaggal. A gyerekcsomag, természetesen, tartalmazza ingyenes szóróajándékokat felnőttek számára. Ilyen a bevezető lecke a félhaladó türelemgyakorlásban. Azt, persze, meg nem kérdeztek, hogy hol tartom a kezdő leckékkel...


De tértjük át a lényegre, vagyis a gyerekjógára. Nem tudom hogy zajlik ez másutt, de nálunk többnyire egy gyakorlatra koncentrál a kis jógi. A sikító kobrapózra. Inkább így A SIKÍTÓ KOBRAPÓZRA. Valahol olvastam, merthogy az olvasás nekem jobban megy, mint a fizikai gyakorlatozás, hogy jobb kevesebb gyakorlatokkal foglalkozni egyszerre, de azokkal alaposan. Arlen ennek nagyon is tudatában van. Mondhatnék született tehetség. De mindannyian tudjuk, hogy minden gyerek tehetséges, majd idővel lekopik róla...

A gyakorlásra javasolt időpontokkal nem vagyok tisztában, de nálunk a legalkalmasabb időpontok a következők:

1) vendégség elhagyás pillanatában (cipőhúzás és öltözés körül)
2) játszótér elhagyás pillanatában
3) bölcsi érkezés és öltözés pillanatában (ez csak hetente kétszer történik, így dupla erőkifejtést szoktunk beletenni a gyakorlatba)
4) bölcsi elhagyás pillanatában

A gyakorlat menete:

a fejet hátra dobjuk, a vállat is és sikítsuk, amennyit bírunk. Ha szeretnénk fokozni a gyakorlat hatékonyságát,  a könnyeket is kapcsoljuk be. A feljebb látható kép csak egy illusztráció és a jógi arckifejezése valódi gyakorlás közben lényegesen eltér a képen láthatóttól.

Szép napot! Megyek lelkileg felkészülök a négyes pontra...

2012. március 5., hétfő

Vissza a jövőbe

Tavasz...számomra ez a legjobb, minden egyéb jó mellett, ami az emberrel megtörténhet. Lehet, hogy azért annyira szeretem, mert tavasszal születtem. Mindig vonzott a friss, az új, a kezdet...igen, a zöldből is tavaszi zöldet szeretem...ha eddig nem volt ilyen szín, most lesz:)

Ma sétaközben Arlen, aki már nem is baba:) fákat ölelgetett. Csak úgy, egymás után. Egyszer csak visszapattant egy fa törzsétől. Ránéztem és pirospöttyös volt a fa alja. Bodobácsok seregei ide-oda szaladgáltak a fa kérgén. Néhol nem fa, hanem bodobácskéreg keletkezett. Eszembe jutottak a bogarak a kerti fán. És az első füzetem. Zöld volt és bogaras. Egy vásáron szinte rögtön elkelt, remélem már be is telt. 

Engem mindig érdekeltek a folyamatok. Főleg a belső történések. Téged is? Megmutatom Neked egy alkotás születését. A bogaras zöld füzeté...Mi történik az agytekervényekben az alkotás közben? Hol lakik a kreativitás? Milyen hálóval fogjuk az ötletlepkéket?

























Így született a zöldbogaras, vagy bogaraszöld füzet...Van kedved egy saját alkotási folyamat felfedezéshez, nyomon követéshez és nem utolsó sorban füzethez? Szombaton, Március 10-én, 14-17ig Budapest kellős közepén élő foglalkozást tartunk. Alkotás, önismeret, színek, formák, gondolatok és persze habos kávé a Kreatív Homokozóval...mit szólsz? Részletek ITT. Szeretettel várunk!


2012. február 27., hétfő

Kirándulójegy Kolozsvárra

"Romániában sok gyerek lakik!" állapított meg a kettes vágányról induló IC-n ülve Arlen. A ritkán lakott utastér tekintettei mind ránk szegődtek és miután meglátták a komoly illetőt, aki Marék Veronika után szabadon egy univerzális felismeréssel gazdagította a világ gondolatkincstárát, kénytelenek voltak egyetérteni. A Csúnya Kislányból gyakran és találóan szokott idézni. Nem is olyan rég a következőt jelentett ki "én csúnya kislány vagyok!", majd fürdőszobába indult fogat mosni és fésülködni...


Szóval a kettes vágányról indultunk, bizonyítékunk van róla. Ketten a kettesről. Tartozom egy magyarázattal: összesen négyen szoktunk lenni, de most megfeleződtünk. Ennek komoly elvi és műszaki okok voltak. Múlt héten nálunk iskolai síszünet volt, amit családunk fele mindenképpen rendeltetésszerűen fel akart használni, negyede egy cseppet sem, a legkisebbik negyedének édes mindegy volt, csak vonattal megyünk oda. Szerény magánvéleményem, hogy a síbakancs kínzócsizma korszerűbb változata és a forralt bort másutt is lehet inni. Dehogy akarom én bántani síelést, csak az én prioritáslistában valahogy nem jutott be az első ötvenbe.

Így hát mi ketten vettünk egy kirándulójegyet és egészen más irányba indultunk. Kolozsvárra, barátokat látogatni. Nekem nem kell kétszer mondani, ha van lehetőség keletebbre menni. Sztereótípusokat félrelökve őszintén hiszek, minél keletebbre annál őszintébb és valódibb világba utazunk. Apropó az utazás. A legjobb mód arra, hogy megrázzunk magunkat és észrevegyünk, hogy konyhaablaknál nem ér véget a világ. Ami engem illeti, sok gyakorlásába került, hogy rájöjjek, konyha ablakába is besüt a nap, de ez már egy másik történet.

Ott ültünk a meleg vonaton, előző napról megmaradt pogácsát majszoltunk, én meg azon gondolkodtam, mennyi minden megváltozott azóta...Amikor Magyarországra költöztem, nagyon lassan és nehezen jutottam a letelepedési engedélyhez. Annak híján csak három hónapig tartózkodhattam az országban. Kelet európai lévén, persze, erre is volt gyógyír - havonta átléptem valamelyik határt, majd visszatértem. Az afféle rendszeres mozgást jelentett a friss családunknak. Kellemetlen a hasznossal - akkoriban Közép-európai tudósítóként dolgoztam egy lett napilapnál, így minden kényszerkiránduláskor itt-ott beiktattunk egy-két riportot is. Emlékeztek még a 1999es Romániai bányász sztrájkra? Pont akkor volt szerencsém 5 hónapos terhesen megírni a tudósítást onnan. Visszajutni kissé nehéz volt, hisz lezárták a határokat, de szerencsére még vízum lejárata előtt újra nyitották meg.

A vonat tiszta és rendezett volt, olyan, mint a jelenlegi életem. Tizennéhány éve alig lehetett felférni, kockás nejlonszatyrok emberhegyek, cigifüst mindenütt, és nyitott ablakok még mínusz húsz fokban is. Nem hiába, van valami végtelenül vonzó a vasútban mint jelenségben. Eszembe jutott egy filmcím "Életvonat", mennyire találó szókapcsolat...

2012. február 8., szerda

Én hímezni kalocsaiul...

A napokban kezembe került egy tizensok éve készített kispárna. Persze, nem csak úgy önként kiugrott Lizi ágyából. Vegyes izmok komplex együttműködésének köszönhetően odanyúltam és kivettem. Ha nem bánjátok, ezt a folyamatot majd máskor megbeszéljük. Tanultam én, ugyan, művészetanatómiát, sőt, Barcsay nevét azelőtt ismertem meg, mielőtt pontosabb elképzelésem lett volna Magyarország földrajzi elhelyezkedésről, mégis inkább a felszínen maradok és párnáról csacsogok. Mellesleg azt nem is tudtam anno, hogy Barcsay magyar. Meg azt sem, hogy ezt a tényt tudni illene. Bizony Jenő! A nevét úgy írtunk: JENE.

Jenő híres könyve hiánycikk volt, az, természetesen, értéknövelő tényező. Minden más is hiánycikk volt. Ezzel a ténnyel visszabillentettünk a Jenő irányába kimozdult egyensúlyt és a továbbiakban csak a párnáról beszélhetünk.

Férjem nagymamája sokat hímzett. Egyébként is rendkívül sokoldalú volt, így már az ittlétem legelején egy szövetségesre találtam. Szóval minden más mellett sokat hímzett. Habár a kalocsai hímzések színvilága számomra meglehetősen furcsa volt (magyarországi tartózkodásom első évében IKEÁba jártam szememet pihentetni és honvágyat csillapítani), a technikája meglehetősen érdekelt. Mama nem ellenkezett a lelkesedésemnek és boldogan megmutatta a hímzés hogyanját. Elmagyarázta a színszabályait, amit ő, persze, rendszeresen megszegte, formavilágot és minden mást, ami a témához tartozik. Ki sem vártam a végét, már nekiálltam kipróbálni a frissen szerzett ismereteimet. Őszintén bevallva, előrerajzolt virágminta kihímzése nem tartozott az álmaim közé, így hát fogtam egy rongyot és gyakorlás címszó alatt született ez a képecske, amely később kispárna tetejére került. Akkoriban nem volt varrógépem, így a sajátos kalocsai hímzésem párnává alakítása mama keze munkája. 

A hosszú mese rövid morálja nagyon egyszerű: hagyjuk a gyerekeket és a felnőtteket improvizálni. A hagyomány nagyon jó dolog, mert gyökereket ad, de ha minden fát ugyanolyan formára fogunk metszeni, egyszer csak falakótelepen találunk meg magunkat. Mama tudott valamit. Nem szólt rám, hogy tisztelni kellene a hagyományt és nem komolytalankodni. Cinkosságot is vállalt, párnává varázsolta a képecskémet. 


Ezt a fagyis lányt huszonvalahányévesen hímeztem, de ha jól látom, nem sokat változott azóta. Ezt mindazoknak köszönheti, aki támogatott az ötleteit és segített szárnyakat növeszteni és mindazoknak, aki nem támogatott, így hát megerősítette a szárnyait, hogy nem csak napsütésben, hanem hóviharban is tudjon repülni.